A könyvelés már nem ismeretlen tevékenység
Napjainkra már minden vállalkozást tervező tudja, hogy a működése során szükséges lesz a könyvelés, kell egy jó könyvelő. Ezt rendszerint már a vállalkozás, a cég megalapítása előtt elkezdik keresni. Azért érdemes egyébként már a cégalapítás előtt ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert a legtöbb könyvelőiroda – így természetesen mi is – vállalja az alapítással kapcsolatos feladatokat is.
A legtöbben persze azért keresnek könyvelőt, és a könyvelés vezetésére alkalmas irodát, mert azzal ma már minden kezdő vállalkozó tisztában van, hogy a törvényes működés érdekében számlákat kell kiállítani, számlákat kell befogadni. Adót kell fizetni, béreket kell fizetni, bevallásokat kell készíteni, és ez bizony a könyvelés feladata.
És persze hogy mindez határidőben történjen, és a cég törvényesen működjön, elkerülve a bírságokat, érdemes a könyvelés területén profiként működő könyvelőt választani.
Irodánk mindezeket a feladatokat precízen, megfelelő odafigyeléssel, a törvény teljes ismeretében megoldja.
Tudni kell, hogy a zökkenőmentes működés érdekében a könyvelés megfelelő rendben történjen, a vállalkozásoknak is van feladata, hiszen a könyvelés során feldolgozásra kerülő alapadatokat ők szolgáltatják.
Nézzük át röviden, hogy melyek a legfontosabb bizonylatok, kimutatások, amiket a könyvelés során bekérünk
- Bevételi számlák
- Költségszámlák
- Bevételi pénztárbizonylatok
- Kiadási pénztárbizonylatok
- Bankszámlakivonatok
- Szerződések és egyéb bizonylat típusok
A következő néhány pontban összegezzük a könyvelőiroda feladatait
- Rögzíti a vállalkozások számláit, bizonylatait a törvény által előírt formában.
- Ellenőrzi a számlákat a hatályos pénzügyi és számviteli törvényesség szempontjai szerint.
- Az előírt határidőkben elvégzi az adatszolgáltatást hatóságok felé.
- Elkészíti a bevallásokat és benyújtja azokat a hatóság részére.
- Tájékoztatást ad a cég vezetőjének, vagy az ügyfeleknek az adózással összefüggő törvényi változásokról.
- Ha bármilyen szabálytalanság, vagy törvénytelenség merül fel a cég működésében, arról haladéktalanul tájékoztatja a megbízóját.
- Igény esetén elvégzi a bérszámfejtési feladatokat.
Röviden, a teljesség igénye nélkül ennyi, de kérdés esetén további tájékoztatással szolgálunk.
És végül két pont, amire a választáskor érdemes odafigyelni
- Egyrészt, ugyan a könyvelés definíciója számviteli tevékenységet takar, azonban nem elégséges, ha valaki egyszer megszerezte a (legalább) mérlegképes könyvelői képesítést. Olya irodát válasszon a könyvelés elvégzésére aki a számvitelről szóló jogszabályokban foglalt kötelezettségeket és lehetőségeket készség szinten ismeri.
- Másrészt ezen túlmenően szükséges a jognak egy legalább alapszintű ismerete. A könyvelő a munkája során különböző jogszabályokban rögzített előírásoknak megfelelően végzi munkáját. Tehát a választott könyvelő ismerje a vonatkozó számviteli és adózási jogszabályokat, azok változásait folyamatosan kövesse, tehát legyen naprakész. Legyen tisztában a jogalkotás és jogalkalmazás rendszerével, a jogszabályok hierarchiájával.
Irodánk rendelkezik valamennyi itt felsorolt készséggel, képesítéssel. Erre a referenciáink, valamint az ügyfeleink eddigi bizalma a garancia.
Amennyiben a könyvelési feladatok ellátására minden szempontból alkalmas partnert keres, úgy ne is keresgéljen tovább, megtalált bennünket. Az együttműködés velünk a nyugalmat jelenti!